Amikor ez a téma szóba kerül mindig eszembe jut az egyik rajongó véleménye, aminek a lényege röviden ennyi: Magyarországon kb ez az egyetlen sportág, amely összehozza a magyarokat, ezért is kell támogatni ezt a sportot. Én ezzel erősen vitatkoznék... Ugyanúgy, ha nem jobban tudok drukkolni Cseh Lacinak, hogy nyerje meg az olimpiai aranyát. És szerintem ezzel nem feltétlenül vagyok egyedül.

Ha a magyar focira gondolunk 2 nagy témakör jut eszünkbe általában: Puskás Ferencék Aranycsapata és a mostani katasztrofális helyzet. És igen a magyar lakosság ismét nosztalgiázik a múltat siratva, milyen jó is volt az albánok elleni 12-0, és amikor olimpiai bajnok lett a magyar csapat. Aztán néha-néha visszatér a jelenbe, és újra sírni támad kedve... a kilátástalanságtól. Olvassa a Nemzeti Sportot, amelynek a felét (az újság első 10-15 oldalát a főoldallal együtt az esetek 90%-ában) csak a futball teszi ki. Az, hogy vannak más sportágak, amikben még sikeresek is vagyunk az jó lesz a végére is kis negyedoldalas cikkekbe beletömörítve. 

Vajon miről árulkodik az, hogy az OTP Bank Liga mérkőzéseire csoda, ha összegyűlik 2000 néző? 1 mérkőzés van, amikor kb telt ház van, de azt se mondanám biztosra: a Ferencváros Újpest örök rangadó. Azonban le merném fogadni, hogy a közönség egy része nem feltétlenül szurkolni, hanem stresszt levezetni megy a mérkőzésekre. A szurkolók többsége vagy kiábrándult a magyar futballból, vagy úgy van vele: jó lesz otthon is megnézni, és ha unalmas a mérkőzés, simán elkapcsolok.
Igen, a mérkőzések nagy része unalmas. Elmondom mi történik nagy vonalakban (a játékos szempontjából): Föl-le sétálunk (dehogy futunk) a 70-75. percig, addig passzolgatjuk a labdát. Majd onnantól elkezdünk focizni és talán 1-2 gól is összejön. Ja hogy ellenfél van a pályán és esetleg ők is rúgnak 1-2-t? Előfordul az ilyen, amíg jön a milliós fizetés havonta nincs gond. Mit nyilatkozok, miért nem jött össze annyira a mai meccs? Nem szeretem a műfüvet, valamint túl erősen sütött a Nap. Egyébként pedig nagyon erős volt az ellenfél. 
De ennek az ellentettje is előfordulhat: A 20-25. percig még rúgunk 1-2 gólt, utána gyorsan elfelejtünk focizni. 

Hozzá kell tenni a magyar játékosok, illetve klub és szövetség képviselők mindig is jók voltak kifogáskeresésben: Most nagyon fáradt volt a csapat, mert egyszerre mennek az NB 1-es és a Bajnokok Ligája selejtezős meccsek. Azért kaptunk ki most Andorrától, mert ez egy új, fiatalabb játékosokból álló csapat képviselt minket. 

Az egy nagyon nemes tett, hogy vége valaki felismerte, az utánpótlás nagyon fontos és elméletileg felneveltek egy generációt, de az azért mégis csak árulkodó hogy az "utánpótlásunk" dolgozó emberekből álló (postás, gyári munkás... stb.), hobbiból játszó csapattól kapott ki. 

Építettünk több stadiont, alapítottunk több futball akadémiát, folyamatosan váltogatjuk a csapatkapitányokat (persze csakis külföldieket, magyar nem lehet jó). Az sem lehet gond, hogy nincs elég pénz. A magyar állam jócskán finanszírozza milliárdokkal a sportot. Akkor miért nem jönnek az eredmények? 

Kezdjük a gyerekekkel. Ezt legjobban egy történettel lehetne szemléltetni.
Ricsi 9 éves, általános iskolai tanuló volt, kedvenc sportja a foci. El is járt hetente 3x edzeni a helyi sportegyesülethez. Rendszeresen játszottak mérkőzéseket a környéken lévő csapatokkal. Volt edzője, Kálmán bá' tehetségesnek tartotta, mégsem válogatta be a kezdő 11-be, sőt még cserének sem sűrűn használta a fiút. Rikkárdó 10 éves, szintén általános iskolás fiú volt. Nem imádta a focit, inkább otthon maradt volna a gép előtt, de a családja unszolására néha-néha lejárt az edzésekre, ugyanoda, ahová Ricsi. A mérkőzéseken rendszeresen beválogatták a kezdő 11-be, hiszen Rikkárdó szülei tehetős emberek és rendszeresen támogatták az egyesületet. Az edző nem tartotta különösebben tehetségesnek, de az egyesület vezetői nem nézték volna jó szemmel, ha a támogatók fia nem került volna be a kezdő 11-be. Majd Ricsi a sikertelenség és a nem megbecsültség érzése miatt feladta sportolói karrierjét, míg Rikkárdó összehaverkodott csapattársaival és sűrűbben járt le az edzésekre (igaz többet beszélt, mit sportolt) és pár év múlva felfigyelt rá (szülei beprotezsálásával) az egyik felnőtteket foglalkoztató sportegyesület és most már hivatásos sportoló. 
Ezen a példán tökéletesen látszik, hogy kell egy tehetséges, szorgalmas fiúból kiölni a szenvedélyt és a lelkesedést, valamint hogy kerülnek bizonyos klubokhoz tehetségtelenebbnél tehetségtelenebb emberek. 
Természetesen vannak tehetséges labdarúgóink is, ők azonban felettébb ritkán játszanak itthon.

A második probléma az anyagiasság. Mindig a pénznél lyukadunk ki és mindig kell valamire a pénz (vagy valakinek...). Itt egy sikkasztás, ott egy lefizetés, a tehetséget egyre nehezebb megfizetni. 

A szövetségi kapitány... Nyilván valóan Ő is kiveszi a részét a kudarcból. Bár az is igaz, hogy egyesek csodát várnak attól, ha egy új szövetségi kapitányt neveznek ki. De egyedül valaki nem tud csodát tenni (Egy fecske nem csinál nyarat), ha a játékosai hasznavehetetlenek próbálkozhat bármilyen felállással/stratégiával.

Ami viszont nagyon felháborít a témával kapcsolatban az az, hogy amíg mi dobjuk ki az ablakon a milliárdokat egy olyan sportágra, amiben kb. 20 éve nem tudunk maradandó eredmény felmutatni (jó tudom kivétel a tavalyi EB), addig van egy rakat másik sportág, amiben jeleskedünk, világ - és olimpiai bajnokaink vannak, a többségnek ennek ellenére muszáj másodállásként sportolni, mivel amit az eredményeikért cserébe kaptak nem elég semmire, hiszen ők nem focisták. Nagyon jók vagyunk a vízi sportokban akár vízi labdáról, akár úszásról, akár kajak-kenuról beszélünk, az olimpián az érmeink döntő hányadát ezekből a sportokból szereztük. Valamint nagyon jól teljesítünk vívásból. De kiemelkedően tudunk teljesíteni sportlövészetből, diszkoszvetésből, súlylökésből, kézilabdából, különféle küzdősportokból és szerintem ha ugyanannyi energiát fordítanánk rá, mint a focira akkor röplabdából is. Lehet, hogy hiányos a felsorolásom, bocsi.

Egy a lényeg: Ami volt, elmúlt. Nincs már aranycsapat, és nincs már többszörös olimpiai bajnok futballcsapatunk. Helyette van egy Hosszú Katinkánk, aki tonnaszámra szállítja az érmeket és éjt nappallá téve edz, dolgozik alázattal, szorgalommal. De ott van még több tucat híres sportolónk pl. úszónk, vívónk, vízi labdázónk. De velük sajnos fele annyit sem foglalkoznak (és nem is fizetnek nekik annyit havonta), pedig sokkal többet tesznek meg nap mint nap a sikerért, az ország hírnevének öregbítéséért, mint híres futballistáink.

Ahelyett, hogy a sikertelenségbe öljük a pénzt, nem kéne azokat a tevékenységeket (sportokat) támogatnunk, ahonnan eredmények is jönnek (nem csak negatívak)?